Mintegy negyventagú agrárszakmai delegáció érkezett a szerbiai Kragujevacból a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karára a napokban. Az elsősorban növénytermesztéssel és állattenyésztéssel foglalkozó gazdálkodók, valamint önkormányzati szakemberek az intézmény kutatásait és a mezőgazdasági fejlesztéseit ismerték meg, valamint megtekintették Mosonmagyaróvári Innovációs Parkját, a Smart Farmot és a fűszernövényeket modern technológiákkal termesztő Smart Gardent is.
Az elmúlt években számos jelentős fejlesztés valósult meg a Széchenyi István Egyetem Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Karán, amelyek az agrárkutatások és a gyakorlatorientált képzés feltételeit egyaránt erősítik. Az intézmény korszerű infrastruktúrája és sokrétű szakmai tevékenysége már nemzetközi érdeklődésre is számot tart, lehetőséget teremtve a külföldi szakemberekkel való tapasztalatcserére.
Ennek jegyében a napokban a szerbiai, Belgrádtól mintegy száz kilométerre fekvő Kragujevacból közel negyventagú delegáció látogatott a karra. A csoportot főként állattenyésztéssel és szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó gazdálkodók alkották, de gyümölcstermesztők és a városi önkormányzat mezőgazdasági, valamint vidékfejlesztési szakemberei is részt vettek a programon. A tanulmányút célja az egyetemen folyó kutatások, a gyakorlati gazdálkodást segítő megoldások és a legújabb mezőgazdasági technológiák megismerése volt.

A népes szerb delegációt a Széchenyi István Egyetem szakemberei fogadták Mosonmagyaróváron. (Fotó: Adorján András)
A vendégek először a Széchenyi István Egyetem agrár- és élelmiszeripari innovációs parkjaként működő Smart Farm tevékenységébe nyertek betekintést. A látogatás során növénytermesztési kutatásokkal és szántóföldi kísérletekkel, a talaj- és tápanyag-gazdálkodás módszereivel, valamint az intézményhez tartozó Uni Agro Food Kft. mezőgazdasági tevékenységével ismerkedhettek meg. A mezőgazdasági automatizálás gyakorlati megoldásait egy önjáró földi eszközöket és automata Iseki traktort felvonultató bemutatón tekinthették meg. A program részeként a delegáció tagjai az állattenyésztési és takarmányozási kutatásokról, valamint az ezekhez kapcsolódó laboratóriumokról is tájékoztatást kaptak. A szakmai nap az egyetem élelmiszer-tudományi kutatásaihoz kapcsolódó Smart Gardenben folytatódott, ahol az ott folyó növénytermesztési és -feldolgozási módszerek voltak a fókuszban.
Hozzátette, hogy az innovációs park lehetőséget biztosít a kutatási eredmények és a kísérleti háttér közvetlen megismertetésére, míg a Felsőoktatási és Ipari Együttműködési Központ, valamint az Uni Inno Zrt. a vállalati kapcsolatok kialakítását és a fejlesztések gyakorlati hasznosítását segíti.
„Az ilyen látogatások lehetőséget teremtenek arra is, hogy tanuljunk a gazdálkodóktól. A kérdéseikből és tapasztalataikból jobban megérthetjük, milyen megoldásokra van szükségük. Bízom benne, hogy a mostani találkozásra építve folytatódhat a szakmai párbeszéd a kragujevaci kollégákkal, és idővel konkrét együttműködési lehetőségeket is találhatunk” – emelte ki.

A kragujevaci agrárszakemberek a Széchenyi-egyetem Smart Garden okoskertjét is meglátogatták, ahol az intézmény modern technológiákkal termeszt fűszernövényeket. (Fotó: Adorján András)
Forrás: https://uni.sze.hu/
























